Pál József: én személy szerint semmilyen hibát nem követettem el

2013.10.10. 18:34 szegedi.bennfentes

Gergely Pál

Gergely Pál 2013. október 9. 20:36

Kedves Bennfentes Blog!
Pál József engem kért meg, hogy elküldjem reakcióját az őt ért vádakkal kapcsolatban Önnek/Önnöknek, melyet alább másolok be!
Üdv.: Pál Gergely

Kelletlenül ugyan, de reagálni kényszerülök néhány, közelmúltban megjelent blogbejegyzésre. Az ezeknek alapját képező, gyűlölettől fűtött, közéleti tevékenységemet és személyemet érintő aljas és természetesen névtelenségbe burkolódzó blogokban megfogalmazott vádakra eddig nem válaszoltam, mivel még ilyen negatív formában sem kívántam szintjükre süllyedni.

Metafizikai terminológiával élve: a nem létezőt nem akartam ezáltal én magam létbe hívni. A most olvasott cikkek némileg változtattak az eddig megszokott stíluson, valamivel civilizáltabbak, bár az alaptalan vádakat megfogalmazó újságíró(k), blogoló(k) (vagy megbízóik) nevét itt sem látom (János evangélium. „az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak volta”). Új szál viszont a politika befűzése az áltörténetbe (Egyenlítő TV), amely az 1998-2000 közötti helyettes államtitkári tevékenységemre vonatkozik.

tovább »

Az én emberem legyen a Dékán!

2013.09.30. 12:33 szegedi.bennfentes

A felsőoktatási reform egyik legfontosabb, és legkevésbé érintett része az egyetemi autonómia kérdésköre. Ebben a láthatatlan kötélhúzásban, a Magyar Rektori Konferencia és személyesen a nagy hatalmú rektorok, illetve a magyar kormány oktatáspolitikusai küzdenek, hogy kik vezessék a felsőoktatási intézményeket. Az egyik oldalon a rektorok ragaszkodnak, hogy továbbra is a választott tisztségviselők legyenek a meghatározóak, amíg a mindenható erőforrás miniszter inkább saját embereit szeretné meghatározó pozícióban látni.

 


De mi van akkor, ha éppen egy rektor teszi kicsiben azt, amit a nyilvánosság előtt ő ellenez a legjobban?

 

Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettese hamisított?

2013.09.30. 12:32 szegedi.bennfentes

Pál JózsefMi kell ahhoz, hogy egy „csókos” fiatal „tudósnak” a fél magyar tudományos élet asszisztáljon karrierje érdekében. A történet röviden: Van egy komoly családi háttérrel rendelkező phd hallgató aki „A” egyetemen megvédi PHD értekezését. Érdekes körülmények főleg a „scmidtpáli” formai miatt végül is ezt a védést érvénytelenítik. Ezek után a fennálló szabályok miatt legalább két évre szilenciumra ítélik a delikvenst, de itt jön képbe „B” egyetem aki fogadja hősünket pár hónappal később, hogy nosza itt megvédheted a phd-dat.

Csakhogy a MAB (magyar akkreditációs bizottság) elektronikus rendszere ezt nem engedte volna, így „B” egyetem vezetői hősünk keresztnevét Istvánra változtatva végül csak átrugdosták barátunkat a tudományos karrier első akadályán.

A legviccesebb az egészben hogy mindez fenn van a neten is, és az adatok könnyen ellenőrizhetők. Lássuk:

süti beállítások módosítása